~Álmokból építek várat~

álmokból építek várat
2006.05.21

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki idestova tíz évvel ezelőtt létrehozta ezt a portált. Hogy mi is volt a célja ezzel? Igazából semmi egetrengető, világmegváltó dolog. Csak szerette volna megosztani a nagyvilággal a gondolatait. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy sok barátot szerzett a blogon keresztül, s rengeteg tapasztalattal gazdagodott. 
Ez a lány időközben felnőtt, de a portál még mindig működik, s működni is fog. 
Időközben olyannyira a szívéhez nőtt, hogy soha az életben nem fogja abbahagyni a szerkesztését. Mert ez az a hely, ahol álmokból épít várat. 
Miféle álmokból épül fel az a vár? 
Élményekből, amelyek a mindennapokat teszik édessé...
Olvasónaplóból, amelyek gondoskodnak arról, hogy kiszakadjunk a valóságból...
Filmkritikákból, mert a virtuális valóság is tud igencsak szórakoztató lenni...
Saját írásokból, mert az általunk teremtett világ mindig sokkal érdekesebb...
Esküvőblogból, mert a Nagy Nap mindenkine egyformán fontos...
Végül pedig Időutazásból, mert jó megismerni más korok szellemét. 
Mit kínál neked ezeken kívül a portál úrnője? Lehetőséget arra, hogy kritikát kérj, legyen szó az oldaladról, vagy éppen egy általad írt regényről. Emellett szívesen készít designt is a weblapodra. S mindezt ajándékba. 

Műveim Média Esküvő Időutazás

Mások oldalai
Látogass el hozzájuk is!



Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hozzászólásláda
Friss bejegyzések
2017.10.20. 17:37
2017.10.07. 16:13
2017.09.30. 08:57
2017.09.26. 18:42
2017.08.26. 09:45
Friss hozzászólások
 
Életem lapjai

A horror városa

2017.08.26. 09:45, senussya
Öt

Tudom, hogy nagyon eltűntem mostanság, de ilyen a nyár, nem igaz? :)

Nicolas

Én vagyok a világ legnagyobb vesztese. Örökké az voltam, s az is maradtam miután gyarló emberi életem véget ért. Hiába áltattam magam, mindvégig gyáva voltam, egy igazi vesztes. Természetemből fakadóan az vagyok, aki az első nehézségnél feladja. Mikor az apám szigorú volt velem, hogy kezdjek végre valamit az életemmel, én a dolgok könnyű oldalát fogtam meg: ahelyett, hogy felnőttem volna, magamat sajnálva a mocsokba süllyedtem. Miután meggyilkolták a családomat, én a bűntudatba, az önostorozásba kezdtem ahelyett, hogy kezdtem volna valami értelmeset az életemmel. Mikor Violet meghalt, a bosszú helyett én az önpusztításba menekültem, de még ahhoz is gyáva és gyenge voltam, hogy saját kezűleg vessek véget ennek a kétszáz évnek. Én vagyok a világ legnagyobb vesztese. Soha az életben nem tettem le a voksomat a nehezebb, de helyes út mellett. Talán egyedül akkor, amikor Violetet választottam, de ez nem igazán szabad akaratomból történt, hiszen a szerelem vezérelt. Szerelem? Nevezhető ez egyáltalán annak? Vajon a számra vehetem ezt a becses szót? Vajon érezhetek én ilyen nemeset? Kárhozott vagyok és gyenge. Egy pillanatra sem merengtem el azon, hogy, ha megtanulnám irányítani az időutazásaimat, akkor talán alakíthatnám is a múltat. Ebből világosan látszik, hogy nem a megoldást kerestem, hanem a kibúvókat.
De ennek most vége.
Nem egyszerű rávenni magamat a mindennapos kőkemény edzésekre, de nem tehetek mást. Csakis felkészült testtel használhatom a képességeimet. Közhely, de ép testben, ép lélek. Ezt a tábornok nem volt rest minden edzés alkalmával a fejünkbe verni. Roppant bosszantó volt, amikor mindenféle közhelyes bölcsességgel fárasztott minket. Mintha az edzések önmagukban nem lettek volna elég megterhelőek. Arról nem is beszélve, hogy a betegségem miatt Ashvins teljesen rám szállt.
- Ugyan, McGregor, mégis mi a fenéért kellene nekem megtűrnöm magát tovább az osztagomban? – kulcsolta össze az ujjait az íróasztala felett, amikor a felépülésem után jelentkeztem nála. Kis sivár irodája volt, amely minden berendezését egy íróasztal és az északi falon végighúzódó könyvespolc jelentette. A falak piszkosszürkék voltak, s egy darab képet sem akasztottak fel rájuk, amely kicsit barátságosabbá tette volna a helyet.
- Tudom, hogy eddig nem sok hajlandóságot látott bennem, uram, de most már én is akarom ezt a kiképzést.
- Ez mért kellene, hogy érdekeljen engem? Megmondtam, hogy alig lesznek olyanok, akik végigviszik a kiképzést. A magafajta lusta szépfiúkat az első körben kiszórom.
- Nem vagyok sem szépfiú, sem pedig lusta – jegyeztem meg halkan. Tudtam, hogy ezen a férfin múlik az, hogy Violetet meg tudom-e menteni, vagy sem, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy ne osszam ki úgy rendesen. Muszáj volt lenyelnem a sértéseit, mert ő volt a főnök.
Persze ezzel ő is nagyon tisztában volt, mert cseppet sem tett le arról, hogy a sárga földig alázzon:
- Pedig édes fiam, maga pontosan az, aminek neveztem. Mit csinált az első napon? Rögtön betegszabadságra ment, mert megijedt, mert lusta. Ismerem én a magafajta arisztokrata ficsúrokat, pontosan olyan, mint a szobatársa, az a semmirekellő.
- Ne hasonlítson engem hozzá – sziszegtem.
- Miért ne tenném? Fáj az igazság, McGregor? – állt fel és támaszkodott az íróasztalra úgy, hogy az arcát csak pár centi választotta el az enyémtől. – Mégis miben különbözne maga Jonathan Millertől?
- Én végig akarom csinálni. – Tényleg, miben is különbözünk? Én nem vagyok olyan elkényeztetett, idegesítő kis gyökér, mint ő. Vagy mégis?
- És mégis mi történt, hogy egyik napról a másikra megváltozott a hozzáállása? A lázálmai során talán találkozott a vámpírok isteneivel, akik jobb belátásra bírták? – horkant fel. – Erősen kétlem. Valaki vagy végig akarja csinálni minden erejével, vagy pedig meg akar szabadulni, mint a Miller gyerek. A vélemény nem szokott változni, főleg nem egyik pillanatról a másikra. Vagy maga ilyen sűrűn változtatja az akaratát?
- Eszem ágában sem volt ide jönni –vallottam be. – Voltaképpen legszívesebben búcsút mondtam volna a létnek, de gyáva voltam ahhoz, hogy gyors halált válasszak, s inkább az éheztetés mellett voksoltam. Nem elemezném, hogy hogyan és miért jutottam el erre a pontra, önt úgyis csak untatná, és amúgy sem tartozik senkire sem rajtam kívül. A lényeg, hogy soha az életben fel nem merült bennem, hogy csatlakozzam az Éjharcosokhoz. Valdes már azóta fűzött ezzel, hogy megismerkedtünk, de nem álltam kötélnek. Hogy miért jöttem el vele végül mégis? Mert nem volt hová mennem és továbbra sincs. Nem érdekelt, hogy hová vezet az utunk, ahogyan a Liga sem. Én csak mélyre süllyedtem az önsajnálatban. Azt kérdezi, hogy mi változott. Az életcélom. Harcolni akarok, végre valami hasznosat tenni, s ehhez csakis a kiképzés segíthet hozzá. Nem mondom, hogy nincsenek meg a saját önös céljaim és vágyaim, de úgy gondolom, hogy mindenkinek megvannak, akár Éjharcos, akár nem. Tábornok, kérem, adjon még egy lehetőséget, s megígérem, hogy ne fogja megbánni.
Ashvins meglepő módon csendben végighallgatta a monológomat, először küzdött, hogy közbe ne vágjon, majd egyre mélyebb barázdák jelentek meg a homlokán, végül pár percnyi gondolkodás után így szólt:
- Nem szoktam második esélyt adni, de maga kap egy újabb lehetőséget két okból. Az egyik, hogy méltányolom az őszinteségét. A másik pedig az, hogy jó tanulópénz lesz magának Jonathan Miller jó útra térítése.
Erre felkaptam a fejem:
- Tessék? Ezt hogy értsem?
- Maga fogja megértetni ezzel a ficsúrral, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a legújabb autók, vagy a szoknyák után futás.
- Minden tisztelettel tábornok, de szerintem hiú ábrándokba ringatja magát, ha azt feltételezi, hogy én akármilyen változást is el tudok érni nála.
- Akkor imádkozzon, McGregor, hogy tévedjen, mert, ha nem sikerül észt verni ebbe a szerencsétlenbe, akkor kart karba öltve távozhatnak a bázisról.
- Komolyan ettől függ, hogy végigcsinálhatom-e a kiképzést?! – háborodtam fel.
- Egy Éjharcos semmilyen akadálytól nem riad vissza – válaszolta sejtelmes vigyorral.
- De, uram…
- Akkor mégsem marad a bázison, McGregor?
- De igen, tábornok – adtam meg magam.
- Akkor azt hiszem, ezt meg is beszéltük – ült vissza a helyére teljesen elégedetten.
Így történt az, hogy folytathattam a kiképzést egy aprónak tűnő, ámde mégis roppant idegőrlő feltétellel. Mert Jonathan Millert megtűrni a kiképző pályán, nehéz feladat. Jonathan Millert megtűrni a szobámban, még nehezebb feladat. Viszont Jonathan Miller nem létező agyát átformálni a lehetetlennel egyenlő. Szentül meg volt győződve arról, hogy ő találta fel a spanyolviaszt, s csak napok kérdése, s apuci megenyhül az irányába és hazaengedi. Ennek természetesen naponta többször hangot is adott:
- Élvezze csak ki, kapitány, hogy parancsolgathat nekem, mert nem tart sokáig – közölte fennhangon Ashvins tábornokkal az egyik edzés alkalmával, amikor egy jeges medencében kellett ácsorognunk, amik bírtuk. – Az apám hamarosan rájön, hogy mekkora ostobaság volt a részéről engem ideküldeni.
- Az biztos, hogy rossz helyre küldték, Mr. Miller, ugyanis ez nem az óvoda – reflektált a tábornok megvillanó szemmel. Ki nem állhatta, ha valaki beszélt a kiképzés közben, s Jonathan Miller állandóan megjegyzéseket tett.
- Nem, ez egy koszfészek, fúj.
- A koszfészek az, ahová eddig járt. A mocskos lebujok, a fertő melegágyai.
- Inkább a vágy melegágyai, de, hát ezt magának hiába mondom, kapitány.
- Tábornok, Miller, tábornok. Hányszor mondjam még el?
Na, kezdődik a napi műsor. Már kezdtem megsajnálni a tábornokot, amiért nem dobhatja ki ezt a nyomorultat. Akármilyen szigorú és nagymenő volt, még ő sem szállhatott szembe olyanokkal, akik közel álltak a tűzhöz. Már értettem, miért tolta rám a feladatot.
- Nem tök mindegy? Tábornok, kapitány, tök mindegy. A lényeg, hogy nem felségnek kell hívni. Ó, igen, jut eszembe… hát maga rohadtul nem a vámpírok királya! – Csak úgy fröcsögött a hangja a maró gúnytól.
Ashvins már válaszra nyitotta a száját, de megelégelve az örökös vég nélküli, értelmetlen szóváltást, megelőztem:
- Nem tök mindegy, hogy király-e vagy sem? – fordultam Millerhez. – Jelen helyzetben neked kuss a neved, s ő mondja meg, hogy mit csinálj.
- Hát téged meg ki kérdezett? – nézett rám Miller úgy, mintha akkor vette volna észre, hogy rajta és a tábornokon kívül más is jelen van.
- Az egyáltalán nem számít, hogy kérdezett-e valaki, vagy sem. Csak az számít, hogy kurva unalmas a nyávogásod, kislány.
- Mit mondtál, te proli?
- Ha még egyszer prolinak nevezel, beverem a pofádat, te szánalmas selyemfiú – fordultam felé teljes testemmel. Valószínűleg az elmúlt időszakban lenyelt ideg, s a lassan jéggé dermedő lábujjaim miatt veszthettem el a türelmemet. Amúgy is, hogy jön ő ahhoz, hogy prolinak nevezzen?!
Érezni lehetett, ahogyan rajtunk kívül a levegő is megfagy, s a többiek lélegzetvisszafojtva várják a fejleményeket.
- Hogy mersz engem fenyegetni, de senki?
- A senki itt egyedül te vagy – szűrtem a szavakat a fogaim között.
- Tudod te, hogy ki vagyok én?!
- Egy elkényeztetett selyemfiú, aki apuci nevéből él. Aki semmit sem tett le az asztalra magától, mert annyira gyenge. Egy utolsó kis söpredék, aki rohadtul nem érdemli meg, hogy ezen a helyen legyen. Bocsánatot kellene kérned a többiektől, amiért bemocskolod a bázisukat, s rabolod az idejüket.
Éreztem, ahogyan minden szem rám szegeződik, szinte égette a hátam. Miller pár percig csak tátogott, meglátszott, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki kiossza. Azt hiszem, bőven érett már neki.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni – fogadkozott Miller, nem túl nagy meggyőződéssel. Igazság szerint lerítt róla, hogy teljesen elvesztette a magabiztosságát, elég volt úgy viselkedni vele, ahogyan érdemli.
- Szinte reszketek – gúnyolódtam.
- Hát… van is miért – dadogta. – Ha apám ezt megtudja…
- Apuci nélkül is vagy valaki, vagy csak egy szánalmas porhüvely?
- Hát persze, hogy vagyok! – csattant fel, kezdett magához térni.
- Akkor bizonyítsd be.
- Mondd meg, hogy mikor és hol, s én ott leszek – villant meg a szeme. Ez a szerencsétlen azt hitte, hogy párbajra hívom ki. Habár szívesen megleckéztettem volna egy alapos veréssel, ostobaság lett volna a könnyebb utat választani. Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy az Apuci sem örült volna annak, ha elverem a kisfiát. Semmi kedvem nem volt összeütközésbe kerülni valakivel, aki a vámpír király barátja. Ha már az összeütközésnél tartunk, csoda, hogy a tábornok még nem avatkozott közbe. Talán így akart lehetőséget adni nekem arra, hogy jobb belátásra bírjam ezt az anyámasszony katonáját. Vagy úgy döntött, hogy inkább az én karrieremet kaszálja el Sir Miller, mint az övét, hiszen nekem úgyis tök mindegy.
- Te azt hiszed, hogy egy bunyó majd mindent megold és mindent igazol, ugye? – kérdeztem.
- Én nem félek tőled.
- Senki sem mondta, hogy félsz – magyaráztam higgadtan. – Azt mondtam, hogy te azt hiszed, hogyha párbajban legyőzöl, bebizonyítod felsőbbrendűségedet. Pedig ebben az esetben maximum egy vámpírt legyőznél, de attól még ugyanaz a kis nyávogó kislány maradnál. Ne így bizonyítsd be, hogy különb vagy nálunk, hanem úgy, hogy mindegyikünknél jobban teljesítesz itt, a kiképzésen.
Miller szemébe kiült a megdöbbenés, szinte láttam, ahogyan agykerekei elkezdenek pörögni. Kereste a csapdát, kereste a hibát az elméletben. Bíztam abban, hogy gyorsan megtalálja, mert már a lábszáram is elkezdett lefagyni, s gyanítottam, hogy a tábornok addig nem enged minket ki, amíg ennek a vitának vége nem lesz. De, a franc vigye el! Mért nem szólal már meg?!
- Te totál begyulladtál, mi? – röhögött fel Miller. Számítottam rá, hogy ilyen gyerekes következtetésre jut.
- Tévedsz – sóhajtottam fásultan.
- De-de! Tele a gatyád, ezért találsz ki ilyen menekülő utakat! – gúnyolódott. – Mindig mondtam én, hogy az amerikaiak mindannyian gyáva féreg, egyáltalán nem érdemlik meg a vámpírsággal járó előnyöket. Te vagy a mintapéldája az amerikai virtusnak, McGregor.
Ez volt az a pont, amikor eldurrant az agyam. Ne merészelje sértegetni a honfitársaimat egy ilyen elkényeztetett kis nyomorék.
- Rendben van, Miller, ma este megküzdünk, itt a gyakorlópályán – sziszegtem.
- A gyakorlópálya nem a személyes ellentétek rendezésének a színtere – szólalt meg végre a tábornok. Persze ez a barom is akkor nyitja ki a pofáját, amikor nem kellene és irdatlan nagy böszmeségeket ejt ki rajta!
- Pedig ebben az esetben a Liga is érintett. Miller viselkedése hátráltatja a mi kiképzésünket, ezért, ha ma este én nyerek, akkor ő beáll a sorba – jelentettem ki.
Miller arca megrándult, legszívesebben visszakozott volna, de a büszkesége nem engedte:
- Áll az alku. Viszont, ha én győzök, akkor egy örökkévalóságig a szolgám leszel.
Milyen kicsinyes alku… pontosan erre számítottam tőle. Az olyanok, mint Jonathan Miller semmi értelmesben nem tudnak fogadni.
- Áll az alku. Megkapjuk az engedélyt a pálya használatára? – fordultam a tábornokhoz.
- Meg. – Habár a maszk, amelyet felöltött magára minden érzést eltakart, én láttam a szemében az elégedettséget felcsillanni.

Violet

Celestius a szoba közepén állt, háttal nekünk, s mindenféle szavakat mormolt, amelyekből persze egy szót sem értettem, szinte úszott a verítékben, miközben a szélesre tárt karjai között megjelent egy fekete lyuk, amely egyre nagyobb és nagyobb lett, ahogyan a minket körülvevő védelmező rendszeren megjelent repedés is egyre nagyobb lett. Tim már a burok szélénél állt felkészülve a támadásra, amint végleg megszűnik a védelmi rendszerünk. Nem sok értelmét láttam annak, hogy egyedül szembe akar szállni velük, hiszen az esélyei körülbelül a nullával voltak egyenlők, de a szívem mélyén kezdtem csodálni őt, amiért ilyen önfeláldozásra lenne képes értem. Igen, azt hiszem, ott és akkor kezdődött, hogy elkezdtem szimpatizálni Timmel.
- Meddig tart még a portál létrehozása? – tudakolta Jack türelmetlenül.
- Ad hoc ave morales torte – mormolta a varázsló rendületlenül.
- Hé, meddig tart, amíg kinyílik a portál? – toporzékolt Jack. Ahogy láttam, kezdte elveszíteni a türelmét, s kezdett eluralkodni rajta a félelem.
- Ne zavarj meg a koncentrálásban, ember! – mordult rá Celestius, ekkor láttam csak, hogy a szeme teljesen fehérré vált. Nem kicsit volt ijesztő.
- Hagyd őt, Jack – ragadtam meg bátyám kezét, s húztam arrébb.
- Sajnálom… én… - szegte le a fejét.
- Én is félek, Jack – nyugtattam meg. – Ha nem jutunk át időben, ezek megölnek mindannyiunkat.
- Legalább újra láthatom Lanát – motyogta az orra alatt Bobby. Ő nem pánikolt, teljes lelki nyugalommal álldogált az ablak mellett, s nézett szembe a közelgő veszéllyel. Bobby-t még mindig a Lana elvesztése iránti fájdalom tartotta hatalmában. Valahol a lelkem mélyén azt kívántam, bárcsak én is így lennék, akkor nem bénítana meg a félelem és a tehetetlenségem miatt érzett düh. Bárcsak tudnám használni az erőmet!
A házat ebben a pillanatban minden eddiginél nagyobb rengés rázta meg, a szekrények hangos csattanással dőltek a földre, amelyen repedés futott végig.
- Ezek szétdöntik a házat! – nyögte Jack halálra vált arccal.
- Mindannyian meghalunk – jelentette ki Bobby úgy, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
- Nem fogunk meghalni! – csattantam fel türelmemet vesztve. – Értem én, hogy ki vagy bukva Lana miatt, képzeld, én hogy érezhetem magam, amikor miattam történt?! Engem nem kérdezett meg senki, hogy beleegyezem-e abba, hogy Lana feláldozza magát értem, vagy sem. Nem is értem, miért olyan fontos, hogy életben maradjak, s azon töröm a fejem, hogyha képes lennék használni az erőmet, akkor neki talán nem kellett volna áldozatot hoznia. Tudom, hogy igazságtalanság, ami történt, tudom, hogy azt kívánod, bárcsak én feküdnék a sírjában holtan helyette, de így alakult, s mi nem tehetünk semmit sem ellene! Megértem, hogy haragszol mindannyiunkra, megértem, hogy azt hiszed, ha meghalsz, újra láthatod őt, de ettől még rohadtul nem kellene azt kívánnod, hogy ma mind meghaljunk! Ha ez megtörténik, Lana áldozata hiábavaló volt.
Bobby arcára kiült a döbbenet, nem válaszolt, de legalább abbahagyta az ostoba megjegyzéseit. Arcát elfordította, s kibámult az ablakon. Valószínűleg most vesztettem el az egyetlen barátomat, aki megmaradt az egyetemről. Nem, Lana halálakor már elvesztettem. Mindkettőt egyszerre.
- Ezt egy szuszra hadartad el – jegyezte meg Jack csodálattal.
Nem foglalkoztam a dicséretével, mivel nem ez volt a célom, egyszerűen csak kikívánkozott az, amit eddig elfojtottam. Elegem volt abból, hogy Bobby előadja itt a sértődöttet. Egyáltalán minek jött velünk?
- Vajon, ha megtörik a varázs, képesek leszünk túlélni valahogy? – pillantottam Timre, aki éppen farkasszemet nézett egy másik vámpírral.
- Szerintem nem sok esélyünk van – válaszolta Jack. – De nekünk nem is kell esély, neked kell átjutnod, Violet.
- Miket beszélsz?! – hőköltem hátra.
- Nem mi számítunk, hanem te. Mi feláldozhatóak vagyunk.
- Ne mondj ilyen baromságokat! – ráztam meg a karjánál fogva.
- Ez az igazság, hugi – fancsalodott el az arca. – A világ számára egyedül te számítasz, mi csak a kísérőid vagyunk. Addig segítjük az utadat, amíg megtehetjük, de, ha választani kell, hogy kit érjenek el ezek a szörnyetegek utoljára, akkor az te leszel. Nem is kérdés.
- Jack… - szöktek könnyek a szemembe.
- Nyugalom, kislány, mi erre fel vagyunk készülve – simogatta meg az arcomat.
- De én nem! – csuklott el a hangom. Teljesen más tészta, ha valaki a halála előtt közli veled, hogy feláldozza magát érted, mintha utólag tudod meg. Mindegyik fáj és megdöbbent, de ez… ebben a helyzetben nem tudod, mit kellene csinálnod.
- Ne sírj, Violet, neked erősnek kell lenned. Át kell jutnod Celestius portálján és menni tovább előre. A világ sorsa rajtad áll.
- Én nem akarlak elveszíteni titeket… nem veszíthetek el még valakit! – szipogtam.
- Nyugi, nem fogjuk magunkat könnyen adni – kacsintott rám Jack, majd felvette az állólámpát a földről, s kettétörte úgy, hogy a vége hegyessé váljon. – Remélem, vámpírok ellen tényleg jó, ha szíven szúrjuk őket.
- De Jack, nem is tudsz harcolni.
- De nem adom magam tálcán – húzta ki magát büszkén.
- Ha van itt nappor, akkor azzal egy időre meg tudjuk bénítani a boszorkányokat – szólalt meg Bobby.
Szinte már el is felejtettem, hogy ő is itt van, s most megdöbbenve fordultam felé.
- Mit mondtál?
- Azt, hogy a napporral egy időre lebéníthatjuk őket – ismételte meg Bobby, s elkezdett kotorászni a földre esett cuccok között.
- Hogy néz ki az a nappor? – tudakoltam.
- Úgy tudom, hogy egy aranyló sárga por. Ha kinyitod az üveg tetejét, amiben tárolják, olyan fény jön ki, mintha egyenesen a napba néznél.
Eszeveszett módjára keresni kezdtünk a földön heverő holmik között, lehet, hogy ezen múlik majd mindannyiunk élete. Az már egyszer biztos, hogy Celestius a legfurcsább dolgokat tartotta magánál, a szivárvány minden színében pompázó pillangótól kezdve, a penészes gombákon át egyenesen olyan felismerhetetlen dolgokig, amelyektől elkapott a hányinger. Ilyen gusztustalanságokat eddig csak a filmekben láttam, ott csak nevettem rajta, de élőben teljesen más szemgolyókat nézni egy üvegben.
- Atyaúristen – nyögtem, s undorodva arrébb gurítottam egy üveget, amiben egy agy kapott helyett.
Ekkor újabb rengés rázta meg a házat, majd lassított felvételként láttam, ahogyan a minket védelmező burok apró csillogó részecskékre esik.
- Bassza meg! – csúszott ki a számon, pedig nem nagyon szoktam káromkodni. Az ablakhoz rohantam, s láttam, amint Tim éppen két szörnyeteggel hadakozik, míg a többiek felénk indulnak. Tekintetem Calestiusra esett, akinek szemmel láthatóan fel sem tűnt, hogy mekkora veszélyben vagyunk, annyira elmerült a portál létrehozásában. – Talán nem is kellene, hogy Celestius létrehozza a portált. Rá nagyobb szükségünk van a harcban.
- Túlerőben vannak, Violet, szerintem akkor sincs esélyünk győzni, ha Celestius beszáll a harcba – felelte Jack a rögtönzött fegyverét szorongatva.
- Megvan! – kiáltott fel Bobby.
- Mi van meg?
- Hát a nappor – mutatott fel egy kis fiolát, benne aranyló porral. Teljesen meg is feledkeztem róla.
- Legalább a banda egy-két tagjával elbánunk majd – sóhajtottam.
- Hogyan? – Bobby észre sem vette, hogy megszűnt a védelmi rendszerünk.
Mielőtt válaszolhattam volna egy vérfarkas berúgta az ajtót, s ott álltak ők, mint csapatnyi halál küldötte. Nagyot nyeltem, majd felemeltem az első dolgot, ami a kezem ügyébe került, s feléjük hajítottam. Természetesen mellément, s az ajtófélfát találtam el, de az az üvegcse, amit felkaptam hasznos anyagot tartalmazott, ugyanis hatalmas füstöt vont közénk és közéjük. Amíg ők a füstön próbálták meg átverekedni magukat, addig Jack, Bobby és én tovább hajigáltunk feléjük mindenfélét, hátha akad valami, ami megállítja őket.
- Az a legfontosabb, hogy Celestiust ne tudják megzavarni a koncentrációban – hadarta Jack. – Ha megzavarják, lehet, hogy minden eddigi munkája kárba vész.
- És akkor itt ragadunk – nyeltem nagyot. Egyáltalán nem tetszett ez az eshetőség.
- Adjátok fel – lépett ki a füstből egy csuklyás. – Nekünk csak rád van szükségünk, Violet Norton.
- Mit akartok a húgomtól?
- Pontosan tudod, hogy mit akarunk a húgodtól – lépett elő egy másik is.
- Gyere velünk önszántadból, s akkor a barátaidnak nem esik bántódásuk – csendült egy újabb hang, majd hirtelen valami nagy csattanással ért földet a lábunk előtt. Ez a valami Tim volt, akiből több ponton ömlött a vér.
- Szent ég! – térdeltem le mellé. Borzalmas állapotban volt, nem is hittem volna, hogy egy halhatatlan lényt ennyire meg lehet sebesíteni. Az ölembe emeltem a fejét. – Istenem, tarts ki.
- Látnád a másikakat – vigyorodott el, amely következtében vér buggyant ki a száján.
- Amint láthatod, médium, az egyetlen harcosotok kudarcot vallott. Gyere velünk önszántadból, s akkor senki másnak nem kell meghalnia.
- Nem fogok meghalni újra – suttogta Tim.
Bátornak és határozottnak akart látszani, de elnézve az állapotát, nem igazán tudtam elhinni, hogy túlélheti. Őt is el fogom veszíteni egy olyan játszmában, amelyben én vagyok a díj, s, amelyet még mindig nem értek.
- A döntés a te kezedben van, médium.
- Ne hallgass rájuk, Violet, menekülj! – szűrte a fogai között Jack.
- Nem tehetem – nyögtem. Nem hagyhatom itt őket, még akkor sem, ha így én nem kerülök rossz kezekbe. Ha elfogadom az ajánlatukat, akkor a bátyámat, Bobby-t, Celestiust és talán Timet is megmenthetem. Ha elmegyek ezekkel, akkor a varázsló meggyógyíthatja Timet. Ez az! A varázsló, vajon ővele miért nem foglalkoznak? Már rég meg kellett volna állítsák, de úgy tesznek, mintha itt sem lenne. Ennyire elhanyagolhatónak gondolják? Tekintetem Celestiusra esett, s a portálra, amely már akkora volt, hogy simán átfértünk volna rajta. Vajon mennyi idő kell neki ahhoz, hogy készen legyen vele? Celestius tudomást sem vett rólunk, de láttam, ahogyan aprót biccent. Vajon tényleg biccentett, vagy csak azt szerettem volna látni? Teljesen mindegy, kockáztatnom kell. Óvatosan visszahelyeztem Tim fejét a padlóra, majd felálltam.
- Ne, mit csinálsz? Ne tedd, Violet… - nyöszörögte.
- Csüss, ne beszélj, és ne mozogj.
- Mire készülsz? – fordult hozzám Jack kétségbeesve.
- Nincs más választásom, Jack.
- Megőrültél?!
- Ne szólj bele, halandó, a lány okosabb nálad, jó döntést hozott. – Habár nem láttam az arcát a csuklyától, de biztos voltam abban, hogy a szörnyeteg diadalittasan mosolyog.
- Elköszönhetek tőlük? – érdeklődtem.
- Két másodpercen már nem múlik, de azt ajánlom, siess, ha meg akarod menteni a vámpírodat. – A vámpíromat? Vicces, hogy Timet a vámpíromnak nevezi, amikor eddig valaki mást illetett ez a jelző. Nicolas… csak egyszer kerülj a szemem elé újra!
- Jack, tudod, hogy nincs más választásom – öleltem át a bátyámat.
- De van választásod! Minden hiábavaló volt!
- Ne tartsd olyan erősen azt a rudat – súgtam a fülébe.
Jack arcára teljes értetlenkedés ült ki.
- Bobby, sajnálom – léptem a barátomhoz.
- Van is mit sajnálj – fordította az arcát sértődötten a fal felé.
- Ez a napnál is világosabb – sóhajtottam, majd átléptem Tim teste felett.
- Ne csináld, Violet, ne csináld! – fordult az oldalára. Harcolni akart, de nem volt ereje felkelni.
- Köszönök mindent, Tim.
- Okos kislány.
A lábaimat ólomsúlyúnak éreztem, ahogyan a támadók felé közeledtem. Már csak néhány lépés választott el tőlük, ők pedig szépen felsorakoztak, hogy az utolsó utamra vigyenek.
- Most! – kiáltottam, s fordultam meg. Csak remélni tudtam, hogy a barátaim értették a célzásaimat, s nem fognak tök hülyén rám nézni. Szerencsére Bobby számára egyértelmű volt az utalás, ugyanis elhajította a napport, amely olyan fénybe vonta a szobát, hogy alig láttunk. Visszarohantam hozzájuk, majd Bobby-val megragadtuk Timet, s felsegítettük. Jack még mindig megdermedve állt a helyén, s előre meredt.
- Istenem, mondtam, hogy ne szorítsd annyira azt a rudat, hajítsd már feléjük! – csattantam fel. Erre végre magához tért, s azt tette, amit tennie kellett.
- Siessenek, a vámpírt majd hozom én – szólalt meg Celestius.
Nem vontuk kétségbe a szavait, egyesével átugráltunk a portálon. Celestius a jobb karjával utánunk repítette Timet is.
- Mi lesz magával? – dugtam vissza a fejemet a portálon.
- Nagyfiú vagyok már, drága hölgyem, eltűnök egy szempillantás alatt – kacsintott rám, majd finoman visszatolt, s bezárta a portált.
Úgy éreztem, mintha egy sötét lyukban zuhannék egyre lejjebb és lejjebb, talán sosem lesz vége ennek az útnak.
- Atyaég! – ordította Jack. – Lehet, most halunk meg mind!
Ekkor valami puhát éreztem magam alatt, majd mindent megvilágított az éjszakai égbolt. Földet értünk egy erdőben.
- Hol a fenében vagyunk? – tápászkodott fel Jack.
Engem per pillanat csak az érdekelt, hogy megmenekültünk. Próbáltam felállni, de a térdemre kellett támaszkodnom, mivel egész testemben remegtem. Most jött ki a félelem.
- Ez aztán jó csel volt – mondta Tim. Akkor jutott eszembe, hogy ő még mindig haldoklik. Mellé siettem, s ismét az ölembe fektettem a fejét.
- Mit tegyünk, hogy meggyógyulj? – tudakoltam. – Mire van szükséged?
- Vérre van szükségem – suttogta. – Csak az gyógyíthat meg.
- Egy erdő közepén vagyunk, csak találunk valami állatot – vetette fel Jack.
- Szerintem az nem lesz elég neki – vélekedett Bobby. – Ebben az állapotban emberi vérre van szüksége.
- Én adok neked – húztam fel a felsőm ujját.
- A te véred túl értékes ehhez – csóválta meg a fejét Tim. – Nem fogadhatom el.
- Teszek rá – vontam meg a vállam. – Ha ezzel rendbe jössz, akkor igenis inni fogsz belőle.
- Majd adok én – lépett hozzánk Jack. – Én csak egy ember vagyok.
Habár felnéztem Jackre az önfeláldozása miatt, eszembe jutott az éjszaka, amikor Nicolas ivott belőlem. A zsigereimben éreztem, hogy az enyémmel előbb fel fog épülni. Nem maradt idő vitatkozni, így fogtam egy élesebb követ és megvágtam magam vele. Abban bíztam, hogyha Tim megérzi a vérem szagát, nem lesz képes visszautasítani. A reményeim teljesültek, mivel amint kiserkent a vérem az ő arca eltorzult, a vámpírfogai megvillantak, s a csuklómra tapasztotta a száját. Ez teljesen más érzés volt, mint amikor Nicolas ivott belőlem, nem volt olyan… olyan éteri. Gyorsan elhessegettem az emléket, s Tim sebeire néztem, amelyek szépen gyógyulásnak indultak.
- Hé, azt hiszem elég lesz – törte meg a csendet Bobby. Igaza volt, Tim rendbe jött, de még mindig a csuklómhoz tapadt, s ahogyan ő erősödött, addig belőlem lassan kiszállt az élet.
- Tim, elég – nyögtem.
Mintha meg sem hallotta volna.
- Hallod?! – lökte el Bobby. – Elég!
- Ne állj az utamba – lökte félre Tim olyan erővel, hogy Bobby egy fának csapódott.
Azon a ponton éreztem, hogy hatalmas bajban vagyunk.

 

Még nincs hozzászólás.
 

citatum
minden napra egy bölcselet



aktuális
dolgok, amelyek most foglalkoztatnak

Ezt a regényt írom:

Cím: A horror városa
Állapot: Hatodik fejezet

Történet: A tragédiával végződő egyetemi tanév után Nicolas McGregort csak egy dolog élteti: a bosszú. Ehhez azonban az Éjharcosok Ligájának a segítségére lesz szüksége, ezért Enoch-ba, a vámpírok fővárosába utazik. Nem is sejti, hogy egy előre kitervelt, kegyetlen játékba csöppent, ahol nem követhet el több hibát.

Ezt a regényt olvasom:



Ezeket a sorozatokat nézem:





 

A design elkészítésében segítségemre volt: Lindadesign.gp és Fuckinway.gp

Szavazás
Örülsz-e annak, hogy Violet mégis él?

Igen
Nem
Inkább Lana élne
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Mi hiányzott nektek az első könyvből?

Több humor
Több dráma
Több szex
Több izgalom
Több szerelem
Több horror
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Véleménykérő
Szerintetek ki a gyilkos?

Emma
Tim
Violet
Nicolas
Az Angyal
Lame
Carla
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 


Csaba blogja - "It's hammertime!"    *****    ~ FBLOG ~ A BARÁTOM VÁLASZTOTT NEKEM RUHÁT! FELVEGYEM, VAGY SE?!!! NAPONTA KREDITKÓDOK A CHATEN! SMINKTESZTEK! ~ FBLOG ~    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!