~Álmokból építek várat~

álmokból építek várat
2006.05.21

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki idestova tíz évvel ezelőtt létrehozta ezt a portált. Hogy mi is volt a célja ezzel? Igazából semmi egetrengető, világmegváltó dolog. Csak szerette volna megosztani a nagyvilággal a gondolatait. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy sok barátot szerzett a blogon keresztül, s rengeteg tapasztalattal gazdagodott. 
Ez a lány időközben felnőtt, de a portál még mindig működik, s működni is fog. 
Időközben olyannyira a szívéhez nőtt, hogy soha az életben nem fogja abbahagyni a szerkesztését. Mert ez az a hely, ahol álmokból épít várat. 
Miféle álmokból épül fel az a vár? 
Élményekből, amelyek a mindennapokat teszik édessé...
Olvasónaplóból, amelyek gondoskodnak arról, hogy kiszakadjunk a valóságból...
Filmkritikákból, mert a virtuális valóság is tud igencsak szórakoztató lenni...
Saját írásokból, mert az általunk teremtett világ mindig sokkal érdekesebb...
Esküvőblogból, mert a Nagy Nap mindenkine egyformán fontos...
Végül pedig Időutazásból, mert jó megismerni más korok szellemét. 
Mit kínál neked ezeken kívül a portál úrnője? Lehetőséget arra, hogy kritikát kérj, legyen szó az oldaladról, vagy éppen egy általad írt regényről. Emellett szívesen készít designt is a weblapodra. S mindezt ajándékba. 

Műveim Média Esküvő Időutazás

Mások oldalai
Látogass el hozzájuk is!



Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hozzászólásláda
Friss bejegyzések
2018.11.14. 10:07
2018.10.27. 10:23
2018.09.29. 10:37
2018.08.11. 09:48
2018.07.14. 13:23
Friss hozzászólások
 
Életem lapjai

A horror városa

2018.05.12. 10:26, senussya
Tizenegy

Ebben a fejezetben Nicolas és Violet is fontos döntést hoznak meg. 

Nicolas

Jonathan Miller felzárkóztatása sokkal könnyebb volt, mint reméltem. Mi, vámpírok alapvetően villámsebességgel fejlődünk, de Miller hetyke magatartásának ismeretében biztos voltam abban, hogy egy idő után meg fogja unni, de nem így történt. Egymás után teltek a hetek, majd a hónapok, s ő behozta a lemaradását. Fáj bevallanom, de az együtt töltött idő egészen közel hozott minket egymáshoz, s egy idő után arra eszméltem rá, hogy többé nem vagyok már egyedül. Jonathan szinte mindenhová elkísért, s szépen lassan hozzászoktam, már nem éreztem terhesnek a jelenlétét, sőt! Valahol elátkozott lelkem legmélyén meg is kedveltem őt. Kiderült, hogy sokkal több van benne, mint ahogyan az első benyomások alapján következtettem, mert igazából nem léha volt ő, csupán egy eltévedt fiú, aki az útját kereste. Sokkal többre vitte volna már eddig is, ha Sir Henry méltóztatott volna foglalkozni vele azon túl, hogy megtömte a zsebeit. Nem értem, hogy némelyik apa miért képzeli azt, hogy a fiának elég a pénz? Az én nagyra becsült atyám se nagyon szakadt bele abba, hogy velem törődjön, azt hitte, hogy a pénze és a prédikációi bőven elegek. Hát ennyi jutott nekem, bizonyosan ennyit is érdemeltem. Ennek gondolatára keserű mosolyra húzódott a szám. Éppen a bázis ültem az ágyamon, s az apa-fiú kapcsolatról merengtem, mint apám felbukkanása óta oly sokszor.
- Úgy látom, nem ér rá látogatót fogadni, Mr. McGregor – csendült egy finom női hang az ajtóból.
Észre sem vettem, hogy időközben Deborah Miller jelent meg a születésnapja óta először. Ahogy rá néztem, rögtön felsejlettek előttem szenvedélyes légyottunk képei, amelyekre már jó pár hete nem gondoltam.
Deborah szépségét nem a báli ruhája adta, mert egy sima farmerban és királykék topban is ugyanolyan feltűnő jelenség volt. Szőke haját laza copfba fogta, szemeiben vidám tűz lobogott. Szégyellem bevallani, de rögtön jókedvem lett, amint megpillantottam.
- Nos, Lady Miller, talán tudok időt szakítani egy ilyen kedves vendégre – álltam fel az ágyamról.
Deborah átlépte a küszöböt, becsukta maga mögött az ajtót, majd ajkát beharapva nekidőlt.
- Nem hittem volna, hogy itt találkozunk újra – jegyeztem meg.
- Meglátogattam az öcsémet, s gondoltam, ha már úgyis itt vagyok, akkor miért ne tegyem tiszteletemet egy régi, kedves ismerősnél?
- Talán célszerűbb volna kimennünk a városba és beülni valahová, ez a bázis eléggé lehangoló egy hölgy számára.
- Nem azért jöttem, hogy vacsorázni hívj – mosolyodott el sejtelmesen. – Ez a bázis valóban elég egyhangú, de az én terveimhez nincs szükség nagy pompára.
- És mégis miféle terveket sző, Lady Miller?
- Első lépésként, meg kell szabadulnom valamitől – jelentette ki, miközben kibújt a topjából, így elém tárult fekete csipkés melltartója.
- És mi lesz a második lépés? – tettem egy lépést közelebb hozzá.
- Megszabadulok még valamitől – harapott az ajkába ismét, miközben lassú mozdulatokkal lehámozta magáról a nadrágot is. Nyeltem egyet, miközben végignéztem fehérneműs testén.
- Nem vagy valami lelkes – jegyezte meg gyermeki sértődöttséggel.
- Veled semmi probléma, csak azon gondolkoztam, hogy helyes-e az, amit tenni készülünk.
- Nekem nincs senkim, neked talán van? – fonta a karjait a nyakam köré.
- Nincs – feleltem mereven. Már nincs. Mert hagytam meghalni. Viszont bármennyire is vonzó Deborah Miller, mindenképpen vissza fogom hozni Violetet. Meg kell próbálnom.
- Akkor senkinek sem ártunk azzal, ha azt tesszük, amire vágyunk – jelentette ki, majd megcsókolt. Az érzékszerveim egy pillanat alatt eltompultak, s éreztem, ahogy forróság önt el.
- Valóban senkinek sem – leheltem a nyakába.
Deborah gyors mozdulatokkal megszabadított engem is a ruháimtól, mire észbe kaptam, már az ágyamon feküdtem, ő pedig lovagló ülésben fölém hajolt, buja mosolyától teljesen elhomályosult az agyam, s fejemből más testrészembe szállt le a vér.
- Szeretem, ha egy férfi mindig bevetésre kész – cirógatta meg legnemesebb testrészemet, majd egy pillanat alatt a szájába vette. Deborah Miller gyakorlott szeretőként egyáltalán nem szándékozott gyorsan a csúcsra juttatni, ő az a fajta nő volt, aki szerette elnyújtani az élvezeteket. Én pedig az a fajta férfi vagyok, aki nem szeret adósa lenni senkinek sem, így mikor éreztem a beteljesülés előszeleit, felemeltem az arcát, majd felhúztam, hogy az arcunk egy magasságba kerüljön, s megcsókolhassam. Ő kérdő tekintettel nézett rám, nyilván nem szokott hozzá ahhoz, hogy valaki saját maga ellen cselekedjen az ágyban.
- Most én jövök – lihegtem.
- Rendelkezz velem – nyögte.
Tekintetem az éhesen csillogó szeméről a nyakára tévedt, s éreztem, hogy kinőnek a vámpírfogaim. Itt az ideje a fajtámhoz méltóan szeretkezni. Deborah halk, kéjes kiáltást hallatott, amikor belemélyesztettem a vámpírfogaimat. Habár ő is egy volt közülünk, attól még ugyanúgy különös, fájdalommal vegyes érzelem kerítette hatalmába, amikor megharaptam a felszabaduló endorfinlökettől.
- Ó, a vámpírok isteneire, ne hagyd abba – sóhajtotta.
Válasz gyanánt megszabadítottam a melltartójától, majd finom csókokkal halmoztam el kebleit.
- Ó, bakker – rángatott ki minket a bódulatból egy hang.
Úgy ugrottunk szét, mintha valami rosszaságon kaptak volna minket, egy szemvillanás alatt magamra kaptam a nadrágomat, míg Deborah csak a melltartóját vette vissza. Nem is volt mit szégyellnie a tökéletes testén.
- Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem is hallottalak titeket, sajnálom – hadarta az ajtóban állva Jonathan. Az arca tiszta vörös volt a zavartól, ami nem kis teljesítmény egy vámpírtól. Valahogy meg tudtam érteni a zavarát, hiszen én sem örültem volna annak, ha rányitok a húgomra a szobatársammal.
- Megesik, Nathan – huppant le fásultan az ágyamra Deborah. Ez neki, feltételezem még kellemetlenebb lehetett, mint nekem, vagy Jonathannek.
- Semmi probléma, haver – köszörültem meg a torkomat.
- Bakker, ti mióta keféltek?
- Nathan, hát ez meg miféle kérdés? – mosolyodott el Deborah. – Mióta tartozok elszámolással feléd, öcsém?
- Nem elszámoltatni szeretnélek, csak őszintén érdeklődöm. Nem hittem volna, hogy a társam pont a nővéremet dugja.
- Nem vagyunk együtt, öcsém, csak alkalmi kapcsolat ez – magyarázta Deborah. Azt hiszem, a legpontosabban így jellemezhette az alkalmi légyottjainkat.
- Egy alkalmi kapcsolat miatt jöttél be a bázisra? – méregette gyanakodva Jonathan.
Ez a kérdés szöget ütött a fejemben, ugyanis Deborah azt mondta, hogy az öccsét látogatta meg, s csak ezért ugrott be hozzám. Vagy rosszul emlékszem?
- Nem, Jonathan, hozzád jöttem, de nem találtalak sehol sem.
- Kint voltam a városban.
- Akkor én hagylak titeket beszélni – kaptam magamra az ingemet, s a cipőmet, majd elindultam kifelé.
- Hé, Nicolas, várj – ragadta meg a karomat Jonathan. – Azt hiszem, előbb nekem kellene mennem, hogy befejezhessétek, amit elkezdtetek.
- Köszönöm, de már kijöttem a hangulatból.
- Sajnálom. – Szegény Miller tényleg nagyon zavarta, hogy tönkretette a kis találkánkat. Érkezése hidegzuhanyként hatott rám, így végre tisztán láttam: egyáltalán nem bántam, hogy végül nem tettem a magamévá újra ezt a nőt. Deborah üde napsugár volt Enoch városában, de a közelébe sem érhetett annak, amit Violet csókjától éreztem.
- Semmi probléma. Deborah, örültem, hogy láthattalak – biccentettem felé.
- Részemről az öröm, Nicolas.
- Jonathan, az edzésen találkozunk – fogtam kezet Millerrel, majd elhagytam a szobát.
Biztosan valami családi ügyet kell megvitatniuk. Deborah szemmel láthatóan szerette az öccsét, hiszen olyan melegséggel a hangjában szólt hozzá, s ezt az érzést Jonathan is viszonozta. Kis irigység töltötte el az átkozott szívemet a testvéri kötelékük láttán. Lehet, hogy az apja egy seggfej volt, de a nővérére bármikor számíthat. Ezen a ponton keserű ízt éreztem a számban, mivel eszembe jutott, hogy nekem is van valakim, akire számíthatnék, ha annak idején nem hagyom cserben. A húgom, Candice, itt él valahol, valamelyik ház falai között, s még csak azt sem tudja, hogy a bátyja életben van. Nem tudja, hogy sajnálom azt, amit nem tettem, s, hogy soha többé nem hagynám magára. Ekkor döntöttem el, ekkor szántam rá magam arra, hogy szembenézzek végre a démonaimmal. Anyámnak és a húgomnak meg kell tudniuk, hogy élek, s nekik van joguk egyedül ítélkezni felettem. Csakis azok törhetnek pálcát a fejem felett, akiket cserbenhagytam. A bűn senkit nem kímél, viszont mindenkit érdemei szerint jutalmaz. Eljött az ideje annak, hogy felnőjek.
Tudtam, hogy hol találom, ezt már rég kinyomoztam, ugyanis nem akartam olyan meglepetést, mint ami Deborah születésnapján ért: nem akartam úgy összefutni az atyámmal, hogy nem készültem fel rá. Kiderítettem, hogy melyik épületben van a székhelye, s mire észbe kaptam már egy régi, polgári villában álldogáltam a hatalmas mahagóni ajtó előtt, amelyen aranytábla hirdette a nevét és titulusát. Vajon hogyan küzdötte fel magát ilyen rövid idő alatt ilyen magas pozícióba?  Mindig is jómódú család voltunk, de annak idején nem volt ilyen befolyásos szerepe az elitek között. Mit tett azért, hogy a vámpírkirály ily vakon megbízzon benne?
- Segíthetek? – kérdezte egy alacsony, rövid fekete hajú nő. Makulátlan olívaszínű kosztümje, s hivatalos hangja elárulta, hogy itt dolgozik.
- Sir Anthony McGregorhoz jöttem.
- Van időpontja?
- Nincs.
- Akkor sajnos nem tud találkozni a főtanácsos úrral, ugyanis rettenetesen elfoglalt, s be van táblázva hat hónapra előre. Milyen ügyben keresi őt?
- Családi ügyben.
A nő pici gombszeme elkerekedett, magában ízlelgette a szavakat, s látszott rajta, hogy el sem tudja képzelni, hogy mit jelent a válaszom.
- A fia vagyok – segítettem ki, mire még nagyobbra tárta szemeit.
- Elnézést, uram, de azt hiszem, hogy a teremtőjével itt nem alkalmas beszélnie, Sir Anthony szigorúan megtiltotta, hogy a munkahelyén zavarják efféle kérdésekben…
- Attól tartok, félreért engem. – Elővettem legmeggyőzőbb mosolyomat. – Én nem az egyik átváltoztatottja vagyok, hanem a vér szerinti fia.
- Sir Anthonynak nincsen fia – fintorodott el a nő.
- Talán most mát újra van – szólalt meg a hátam mögött apám. Nem is hallottam, hogy kinyitotta az ajtaját.
- Főtanácsos úr…
- Semmi probléma, Monica, nem tudhatta, hogy van egy fiam, mert nem közöltem senkivel sem. Mindazonáltal szeretném, ha erről egyelőre senkinek sem szólna, s lemondaná az összes délutáni megbeszélésemet.
Szóval rejtegetni akar engem.
- Értettem, uram – bólintott a nő, majd vetett még egy fürkésző tekintetet rám, s elment.
- Kérlek, fáradj be az irodámba, Nicolas – tárta szélesre az ajtaját.
Próbáltam magabiztosnak és szenvtelennek tűnni, de magam is meglepődtem azon, hogy milyen kicsinek éreztem magam az atyámmal szemben most, hogy békülni jöttem.
Az irodája nagyon hasonlított az otthoni dolgozószobájához az antik bútoraival és a szoba bal falát eltakaró hatalmas, könyvektől roskadó könyvespolcával. Egy ideig eltűnődtem a berendezés ismerősségén, majd helyet foglaltam az egyik zöld bársony székben, s rekedt hangon így szóltam:
- Szóval úgy véled, hogy még mindig jobb, ha senki sem tudja, hogy van egy fiad.
Ahogy kimondtam, rögtön visszaszívtam volna, ugyanis csak egy sértődött gyerek beszél így, én pedig azért jöttem, hogy bebizonyítsam: férfi vagyok már.
- Úgy vélem, hogy addig, amíg nem rendezzük sorainkat, jobb, ha nem verjük nagy dobra a közös vérünket. Az utolsó találkozásunk alkalmával úgy festett, hogy soha az életben nem kívánsz egy levegőt szívni velem.
- Az utolsó találkozásunk volt a legelső csaknem kétszáz év óta  - emlékeztettem csendesen. – Úgy tudtam, hogy mindannyian meghaltatok. Te tisztában voltál azzal, hogy én is vámpírrá lettem, de sosem kerestél. Azt hiszem, egy estén ennyi izgalom kicsit megártott.
- Én teljesen megértem, hogy felzaklatott a megjelenésem, fiam. Viszont most itt vagyunk mindketten, s úgy látom, azóta lenyugodtál.
- Átgondoltam a dolgokat, s arra jutottam, hogy szeretnék találkozni anyámmal és a húgommal mindannak ellenére, ami történt. Szégyellem azt, aki emberként voltam, azt a söpredéket, aki akkoriban voltam, de megváltoztam. Ahhoz, hogy lezárhassam a múltat, szükségem van arra, hogy szembenézzek velük. Bocsánatot kell kérnem azért, hogy cserbenhagytam őket. Tőled nem kérek bocsánatot, mert azt hiszem, ezzel a kis leckéddel kvittek lettünk, de nekik még tartozok egy vallomással.
Apám vizslató tekintettel méregetett, majd így felelt:
- Nicolas, emberként rengeteg fejfájást okoztál nekem, sosem tetted azt, amit kértem tőled, csak azért is az ellenkezőjét tetted. Sokszor szégyenkeztem a viselt dolgaid miatt, de soha egyetlen percig sem fordult meg a fejemben, hogy kitagadjalak. A fiam vagy és én szeretlek téged, bármit is tégy. Nekem is éppoly nehéz volt vámpírként az új élet nélküled, mint neked a gyászoddal és bűntudatoddal. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre beszélhetünk. Ha azt hiszed, hogy nem gyűlöltem magam minden egyes percben az ítéletem miatt, amellyel téged sújtottalak, akkor egyáltalán nem ismersz engem.
- Eddig azt hittem, hogy sosem lennél képes teljesen magamra hagyni akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád.
- Sajnálom, fiam, de nem tehettem mást. Ezt kellett meglépnem ahhoz, hogy végre a jó útra térj.
- Lehetett volna belőlem elborult is.
- Igen, de én bíztam abban, hogy nem lesz.
- Ugye tudod, hogy a hit bizonytalan dolog? – kérdeztem. – Ugye tisztában vagy azzal, hogy a jó és a rossz utat csak egy halvány vonal választja el egymástól?
- Igen, ezt pontosan tudom.
- Nem sokon múlott, hogy vérszomj maga alá ne gyűrjön, s nem állt mellettem senki sem.
- Magadban is elég erős vagy, Nicolas, mindig is az voltál, csupán te hitted azt, hogy másokra van szükséged. Te mindig elérted azt, amit akartál. Te egyedül tanultál meg lovagolni, mert nem vártad meg, amíg a tanítód odaér.
- Leestem arról a lóról és hónapokig a gyógyító ápolt, mert eltörtem a karom. Te akkoriban otthon sem voltál.
- Édesanyád mindenről tájékoztatott. Tudom, hogy leestél, de amint lehetett, megpróbáltad újra és újra, s a végén már szőrén is meg tudtad ülni a lovat. Vívásban is sokkal ügyesebb voltál, mint a társaid.
- Honnan tudod? Engem nem te tanítottál vívni – jegyeztem meg epésen. Fájó pont volt minden gyermekkori emlék számomra, ugyanis az apám nekem soha nem tanított semmit sem. Nem érezte szükségét, hogy foglalkozzon velem, hiszen úgyis mindent a bátyám, Anthony örökölt volna. Neki adta minden idejét.
- Nos, valóban nem én tanítottalak vívni, de ettől függetlenül nyomon követtem a fejlődésed.
- Sosem mutattad, hogy érdekelne Anthony kívül bármelyikünk is.
Anthony neve hallatán atyám arca megrándult, talán sosem dolgozza fel, hogy elvesztette elsőszülöttét.
- Anthony születése jogán több figyelmet kellett kapjon, mint te, ez igaz. De neki nagyobb szüksége is volt erre, ugyanis ő mindig bizonytalan volt. Nicolas, te erős voltál, ez hamar, már kiskorodban megmutatkozott, neked nem volt szükséged pátyolgatásra.
- És ezt mégis ki mondta neked? – fakadtam ki. Bármennyire is igyekeztem nyugodt maradni, felszakadtak a régi sebek. – Csak, mert nem vártam soha más segítségére, már nem is kell, hogy törődj velem?! Tudod milyen érzés volt látni, hogy Anthonyt mindenre te magad tanítod, nekem meg csak a közös étkezések alkalmával jut egy kis morzsa belőled?
- Sajnálom, fiam, ha rossz érzéseket keltettem benned a fivéred irányába…
- Nem erről van szó! – vágtam a szavába. – Szerettem és tiszteltem Anthonyt, ő mindig jó bátyám volt, sosem irigyeltem semmit sem tőle, csupán vágytam arra, hogy egyszer elmehessek veletek, mondjuk lovagolni. Hogy egyszer, csak egyetlen egyszer én is csatlakozhassak a családom férfi tagjaihoz.
- Sajnálom, fiam, én… akkoriban ez volt a szokás, engem is így neveltek, ezt a mintát láttam, s fel sem merült bennem, hogy te mást szeretnél. Emellett pedig mindig olyan magabiztos voltál, erős…
- Csak ezt a látszatot szerettem volna kelteni – vallottam be. – Nem akartam, hogy gyengének, elesettnek láss. Eleinte annyira, de annyira szerettem volna bizonyítani, felkelteni a figyelmed… aztán, mivel ez nem működött, ki akartam szakadni a világodból. Ezért kezdtem el inni, ittasan minden semmisnek tűnik. Olyankor éreztem csak boldognak magam, holott tudtam a lelkem mélyén, hogy ez hamis boldogság. Aztán végre elértem azt, amit szerettem volna, igaz, nem úgy, ahogy álmodoztam róla, de te végre felfigyeltél rám. Akkor foglalkoztál velem először, amikor fejmosást adtál a viselt dolgaim miatt. És pontosan emlékszem arra az estére, pontosan tudom, hogy elégedettséget éreztem, amiért végre velem is foglalkozol. Amiért végre észrevetted, hogy van még egy fiad. Önző voltam és gyerekes, már jól tudom.
- Én pedig ostoba voltam, amiért nem vettem észre az igényeidet. Sajnálom, Nicolas.
- Én is sajnálom. – Mintha egy kő gördült volna le a szívemről, amint ezt kimondtam. Már megérte eljönni.
- A múlton nem tudunk változtatni, mindketten rossz úton jártunk, de még van esély, hogy végre egy ösvényre lépjünk – nyúlt át az asztal fölött, s érintette meg a kezemet. Ezúttal melegséggel töltött el az érintése, s éreztem, hogy könnyeket csal a szemembe. Nem, nem fogok sírni előtte.
- Szerinted sikerülhet? – érdeklődtem.
- Szerintem ez csakis rajtunk múlik, fiam – válaszolta komolyan. – Nicolas, én úgy gondolom, hogy képesek vagyunk tiszta lappal kezdeni.
- Valóban a családod tagjának akarsz engem?
- Te mindig is a családom tagja voltál, fiam.
- Ugye tudod, hogyha megjelenek anyáék előtt, akkor te is bajba kerülhetsz a titkolózás miatt?
- Idővel mindketten megbékélnek majd. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fognak megdicsérni, amiért elhallgattam, hogy élsz, de hiszem, hogy megbocsátanak majd.
- Fel sem merült benned, hogy hazudjunk? – sandítottam rá. – Meg sem fordult a fejedben, hogy azt mondjuk nekik, hogy te sem tudtad?
- Életem legnagyobb hazugsága volt elhitetni velük, hogy te is halott vagy, nem folytatom ezt az utat.
- Ennek örülök, mert én is jobban kedvelem az igazságot, mint a ferdítést.
- Akkor azt hiszem, ideje kideríteni, hogy ők hogyan vélekednek erről – állt fel az asztalától homlokráncolva. – Úgy vélem, elég sokáig nem fognak hozzám szólni, így nagyon hálás lennék, ha már most túlesnénk a nagy bejelentésen.
- Én is hálás lennék, ha végre találkozhatnék velük – vettem nagy levegőt.

Violet

 Azt mondják, ép testben, ép lélek. Ebben nincs semmi újdonság, ugyanis vagy ezerszer hallottam az emberek világában már. Úgy fest, a sors furcsa játékot játszik velem, ugyanis, mintha nem lenne elég minden, amin az elmúlt hónapokban átmentem, még ennek a jeligének is hódolnom kell, ugyanis a médiumok szentül hisznek benne. Az eleinte unalmas, majd később ijesztő meditációs gyakorlatok után kemény testedzésre fogtak, ugyanis csakis erős testben leszek képes arra, hogy kiaknázzam az erőmet. Így történt meg az, hogy minden áldott nap fizikai edzéseket kellett végeznem nekem, Violet Nortonnak, aki ezelőtt csak akkor futott maximum, ha kergették.
Az egyetlen jó dolog az új, sporttal átszőtt életemben az volt, hogy az edzéseket Harshad tartotta, akit rögtön a szívembe zártam. Igazi laza, vagány srác volt, az a fajta, akivel szívesen lógnék csak úgy együtt. Ezen az edzések sem változtattak, mert miközben szenvedtem a fekvőtámaszoktól, ő nevetve osztott meg velem mindenféle történeteket, amelyeket hallgatva gyorsabban telt az idő, s nem is szenvedtem annyira a tréningtől. Harshad történetei alapján megismerhettem egyrészt a népem szokásait, másrészt a népem tagjait, ugyanis az elmondottak alapján igenis kirajzolódott egy-egy jellemkép, amely segítségemre lehet abban, hogy kiben bízhatok meg, s kiben nem.
- Tudod, Violet, én mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet a tiltott föld – szólalt meg egyik nap, miközben nekem egy faágon kellett egyensúlyoznom a víz tetején. Életem egyik legnehezebb feladata volt, ugyanis, akkor csináltam jól, ha a víz még csak nem is fodrozódott körülöttem. Nyilván eleinte lehetetlen küldetésnek tűnt, s sokszor estem bele a tóba, de aztán ahogyan az egyensúlyérzékem és az izmaim fejlődtek, egyre jobban ment ez is. Titokban nagyon büszke voltam magamra, amiért derekasan állom a kiképzést, de ezt még magamnak sem szívesen vallottam volna be. Leginkább dohogni szerettem, amiért ilyen hülye testmozgással kell foglalkoznom ahelyett, hogy ténylegesen a képességeimet tanulnám meg használni.
- Én azt hittem, te szeretsz a Ködös városban élni – motyogtam. – A múltkor azt mondtad, hogy itt mindenetek megvan, amit egy ember kívánhat.
- Ezt tartom is – bólintott Harshad a tó partján ülve, majd felvett egy vékony fadarabot a földről, s elkezdett köröket rajzolni a vízbe. – Nálam jobban talán senki sem szereti ezt a helyet, de… jó lenne kicsit világot is látni. Visszajönnék, nem is kérdés, de hajt a kíváncsiság.
- Ez teljesen természetes. Ti itt gyakorlatilag totál elszigetelve éltek, s akiben van egy kis szabadságvágy, azt nem elégíti ki a Ködös város teljesen. Ha ide születek, akkor szerintem engem is hajtana a kíváncsiság.
- Kár, hogy nem ide születtél, szerintem nagyon jól elszórakoztunk volna.
- Ha ide születek, akkor fenekestül felforgattam volna az életeteket – vigyorodtam el. – Természetemnél fogva nem tűröm a szabályozottságot.
- Együtt követtünk volna el jó pár csínyt. Egyedül nem volt valami vicces, ezért is hagytam őket abba.
- Azt azért megnéztem volna, amikor bajszot festettél Zawar arcára, amíg aludt.
- Ó, inkább azt nézted volna meg, amikor megbüntetett érte – vakarta meg a fejét. – Annyira még sosem sajgott a karom, mint azoktól a fekvőtámaszoktól.
- De azóta már jóban vagytok, nem? Nekem úgy tűnt, mintha a mentorod lenne.
- Így van. Azóta benőtt a fejem lágya, s tudom, hogy egy napon én akarok lenni népem legnagyobb harcosa, s ezt csakis tőle tanulhatom meg. Zawar erős és fegyelmezett, nekem is ilyenné kell válnom.
- Azért a humorérzékedről ne mondj le – javasoltam. – Bizonyosan nagy harcos ő, de annyi humorérzék szorult belé, mint ebbe a botba, amin állok.
- Hát nem egy vigyorgós fazon, az már egyszer biztos, de ezért nem is lehet hibáztatni őt, hiszen nagy felelősség nyugszik a vállán.
- Neki kell megvédeni népeteket a nem létező ellenségtől.
- A veszély valós, Violet.
- Tudom, tudom, az Éjszaka gyermekei eljönnek és lerombolnak mindent – hadartam az itt terjedő mendemondát.
- Te nem hiszel a félelmünkben – vonta össze a szemöldökét.
- Harshad, a kinti világ szerintem azt se tudja, hogy ti léteztek, vagy éppen, hogy hol éltek. Nem hinném, hogy csak úgy besétálnak ide holnap, mint a turisták.
- Egy napon pedig vissza fognak térni, hogy befejezzék azt, amit elkezdtek. Nem nyughatnak, amíg egy médium is él, most pedig biztosan elterjed a híre annak, hogy a Wayra itt van. Meg kell védenünk a népünket és téged.
- Nem én vagyok a Wayra – sóhajtottam. Harshad is azok közé tartozott, akik szentül hitték, hogy én vagyok az, akiről a próféciák szólnak. Habár minden jel arra mutatott, hogy igazuk van, én makacsul tagadtam, hogy az lennék, akit vártak.
- Ez a végső vizsgán úgyis kiderül, s akkor végre te is elfogadod majd a sorsodat.
- És mégis mi lenne a sorsom? – kérdeztem leginkább önmagamtól. – Háborút indítani a vámpírok ellen és legyőzni őket? Igába hajtani a természetfelettit?
- Túlságosan szélsőségesen látod a helyzetet – állt fel Harshad. – Neked nem a pusztítás a sorsod, hanem a teremtés.
- Azokat a vámpírokat el kell pusztítanom, akik ellenünk jönnek.
- Nincs teremtés pusztítás nélkül. Előbb a földet is fel kell szántanod, hogy aztán zöldséget ültess belé. A te feladatod fényt hozni ebbe a világba, s nemcsak a médiumoknak, hanem mindenkinek. A Wayra képes csak kapcsolatot teremteni a Mennyei királysággal, s csakis ő hozhat békét. Lesz harc, igen. Hogy véres lesz-e? Kétségtelenül. De mindig is voltak véres háborúk, most annyi csak a különbség, hogy végre jó céllal történik. Mindemellett ne hegyezd ki a dolgot a vámpírokra, nemcsak ők az ellenségeink, hanem minden természetfeletti lény, aki a veszted akarja. A népünket ugyan a vámpírok próbálták meg elpusztítani, de közöttük is lelhetünk szövetségeseket, ahogyan téged is egy vámpír hozott ide. Bár be kell vallanom, kicsit meglepődtem, hogy tévednek a jóslatok, hiszen Timothy nem ura az időnek.
- Az egy másik vámpír – csúszott ki a számon.
- Egy másik vámpír? – kapott a szón Harshad érdeklődve. – Te ismersz olyan vérszívót, aki ura az időnek és térnek, s nem azzal jöttél?
Nem titkolhattam tovább Nicolast, ha már ilyen ügyesen kikotyogtam.
- Valahogy úgy.
- De miért? Hol van az a másik?
- Mit számít ez most már?
- Hát azért nem ártana tudni, hogy megérthessük, miért téved az ősi jóslat.
- Nincs erről mit beszélni, a jóslat szar – ugrottam bele a tóba, majd gyors mozdulatokkal kúsztam a partra. Feltett szándékom volt magára hagyni Harshadot, mielőtt még több dolgot árulok el Nicolasról, akire gondolni se szándékoztam többet, nemhogy beszélni róla.
Harshad egy ugrással mellettem termett, s megragadta a karom.
- Mesélj róla, kérlek.
- Szerintem ennek semmi jelentősége, Harshad.
- Az arcodat elnézve szerintem pedig van.
Éreztem, ahogyan egész testemen remegés fut végig, de nem a vizes ruháim miatt, hanem az érzésektől, amelyek Nicolashoz fűztek. Gyűlöltem őt és szerettem egyszerre. Totál nem vagyok normális.
- Violet, lehet, hogy jobb lesz, ha valakinek elmondod.
Beletörődő sóhaj kíséretében lehuppantam a földre, majd elkezdtem:
- A másik vámpírt Nicolasnak hívják, s meg akart ölni.
- Ez nem stimmel – csóválta a fejét Harshad.
- Hát szerintem sem – nevettem fel keserűen. – Azt hittem, hogy az én oldalamon áll, de segített tőrbe csalni engem. Ha nincsenek a barátaim, akkor már halott lennék. Becsapott, én meg bedőltem a két szép zöld szemének…
- Szerelmes lettél belé?
- Nem tudom, hogy ezt minek nevezzem. Nem az a szerelem volt, amit a filmekben látni. Olyan volt inkább, mint egy nagy vihar, villámlás és menydörgés.
- Sosem sütött a nap, míg vele voltál?
- De, volt forró nyár és kellemes tavasz is vele, de alapvetően az idegeimre ment.
Pár percig néma csendben figyeltük a tavat, majd Harshad megszólalt:
- Nem tudok semmit sem a szerelemről, nálunk ez amúgy sem szokás, de az én képzeletemben olyan lehet, mint amikor egy forró nap után megérkezik a frissítő zápor. Csakis kellemes és felemelő lehet. Az a furcsa nekem, hogy a viharhoz hasonlítottad. Ha ez a Nicolas először elcsábított, akkor szerintem sosem lett volna szabad a villámlást átélned, legalábbis a végéig nem.
- Mire akarsz kilyukadni? – sandítottam rá.
- Arra, hogyha azt akarnám elérni, hogy valaki megbízzon bennem vakon, akkor csakis a jó oldalamat mutatnám neki.
- Ebben van valami – gondolkoztam el. – Nicolas sokáig nagyon ellenséges volt velem, ki nem állhatott.
- Akkor kezdetektől fogva nem akart maga mellé állítani.
- Az lehet, de mi van akkor, ha menetközben szervezték be? Végül is, elég hirtelen állt mellém.
- Lehetséges, azonban van itt még valami: a jóslat. A prófécia szerint ez a vámpír a Wayra másik fele, s a másik felünk nem akarhat rosszat nekünk. Nem lenne logikus.
- Sok minden nem logikus az életben.
- Most mit érzel iránta?
- Bosszút akarok állni – vágtam rá olyan gyorsan, hogy én is meglepődtem rajta. – Azt akarom, hogy megfizessen azért a fájdalomért, amit nekem okozott. Hogy megbűnhődjön Lana haláláért.
- És mi van akkor, ha a jóslatnak van igaza?
- A jóslat szar, mint ahogy mondtam – álltam fel. – El kell fogadni, hogy nem Nicolas a másik felem, vagy van még egy időutazó vámpír a világban, akivel még nem találkoztam.
- Lana az alakváltó barátnőd, aki feláldozta magát, igaz? – váltott témát.
- Igen, róla meséltem a múltkor.
- Jó arc lehetett, biztosan jól kijöttünk volna.
- Ez nem is kérdés.
- Hát mondhatom, szép – bukkant fel mögöttünk Quantara rosszalló arccal. – Ezt nevezed testedzésnek, Harshad?
- Edzettünk mi, csak kellett egy kis pihenő.
- Akkor most, hogy a pihenő is megvolt, talán elkérhetem a hölgyet egy kis Médiumtörténetre.
- Persze, megyek már, köszönöm az edzést, Harshad.
Követtem Quantarát a könyvtárba, de a gondolataim a tónál maradtak. Akármennyire is igyekeztem kiverni a fejemből Harshad szavait, minduntalan visszatértek ahhoz a lehetőséghez, hogy talán Nicolas ugyanolyan áldozata a gonoszok mesterkedéseinek, mint amilyen Lana, vagy éppen én vagyok. Lehetséges volna az, hogy Nicolas nem is tud semmit erről az egész Wayra-ügyről? Előfordulhat, hogy ő végig szeretett engem, s most szenved, amiért azt hiszi, hogy meghaltam? Összefacsarodott a szívem annak a gondolatára, hogy Nicolas most éppen engem gyászol a túloldalon. Lehet, hogy még az iskola igazgatóját is kérdőre vonja miattam? Az a pasas veszélyes, ő mozgatja a szálakat, ő ölte meg Lanát és még sok mindenki mást is a katakombákban. Mi van akkor, ha Nicolasnak baja esett, míg én itt bujkálok? Képtelen lennék elviselni azt a tudatot, hogy miattam megölték őt is. Ennél még az is jobb, ha azt hiszem, hogy elárult. Akkor legalább tudom, hogy jól van. Nem mintha megérdemelné, hogy a jólétével törődök. De a jóslat szerint is hozzám tartozik. Ha én vagyok a Wayra, s lássuk be, minden jel erre mutat, akkor Nicolasnak kellene most velem lennie itt és nem Timnek. Mi van akkor, ha Tim az, aki a saját céljaira fel akar használni, s nem Nicolas? Mi van akkor, ha Tim rendezte meg az egészet?
- Csak ezt akarod hinni – mondtam a tükörképemnek este a kunyhómban. – Ebben akarsz hinni, mert ez neked jobban tetszik, mint a zord igazság. Nicolas elárult, becsapott, kihasznált és meg akart ölni, ez az igazság. Tim pedig mindent megtett megismerkedésetek első percétől fogva, hogy megvédjen.
Valóban, Tim már az első napomon is megmentett, amikor elkapott, mikor én megcsúsztam. Ha ő nincs, akkor szépen lezúgtam volna a lépcsőről. Ha ő nincs, akkor a vérfarkasok felfalnak Bobbyval együtt… és még sorolhatnám. Nicolas ezzel szemben ki akart csapatni, mindenáron távol akart tartani magától, aztán hirtelen már nem viselkedett tovább távolságtartóan. Akkor miért éreztem úgy, hogy az idő is megáll, amikor vele vagyok? Miért árasztotta el lelkemet olyan érzelmi hullám, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik? Az ő csókjánál villámlott és menydörgött, Timnél nem éreztem közel sem ilyet. Olyan mintha, tényleg Nicolas lenne a másik felem, de akkor sem ő van itt velem. Nem ő mentett meg, nem ő támogat.
- De a jóslat… a jóslat egy nagy szar, semmi alapja. Fogadd már el, hogy hazudott neked. Fogadd el a sorsod, tanuld meg használni az erőd és állj bosszút rajta. – A hangom most már nem reszketett, torkomat nem fojtogatta a sírás, hanem ezzel szemben egy olyan távoli, idegen arc nézett farkasszemet velem a tükörben, akit még sohasem láttam. Eljött az ideje annak, hogy a régi Violet végre felnőjön a feladathoz, s ne gondoljon többet az áruló Nicolas McGregorra. Mindent meg fogok tanulni, amit csak meg lehet, és utána mindenki megfizet majd, aki ártott nekem. Itt az ideje elfogadni a sorsomat, s szabadjára engedni a Wayrát.

Még nincs hozzászólás.
 

citatum
minden napra egy bölcselet



aktuális
dolgok, amelyek most foglalkoztatnak

Ezt a regényt írom:

Cím: A horror városa
Állapot: Tizenharmadik fejezet

Történet: A tragédiával végződő egyetemi tanév után Nicolas McGregort csak egy dolog élteti: a bosszú. Ehhez azonban az Éjharcosok Ligájának a segítségére lesz szüksége, ezért Enoch-ba, a vámpírok fővárosába utazik. Nem is sejti, hogy egy előre kitervelt, kegyetlen játékba csöppent, ahol nem követhet el több hibát.

Ezt a regényt olvasom:



Ezeket a sorozatokat nézem:





 

A design elkészítésében segítségemre volt: Lindadesign.gp és Fuckinway.gp

Szavazás
Mit vársz a legjobban a második könyvben?

Violet és Nicolas újratalálkozását
Tim lebukását
Nicolas bosszúját
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Eddig hogy tetszik A horror városa?

Nagyon
Nem rossz
Nem tetszik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Véleménykérő
Szerintetek ki a gyilkos?

Emma
Tim
Violet
Nicolas
Az Angyal
Lame
Carla
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 


Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto